Szabolcsi Bence

Zeneiskolánk névadója SZABOLCSI BENCE

Szabolcsi Bence
Szabolcsi Bence

1899-ben augusztus 2-án született Budapesten.

Bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott szülővárosában, majd történelmet, filozófiát és zenét tanult Lipcsében, s onnan a zenei tanulmányok doktoraként tért haza. Ő volt az első magyar, aki ezt a címet megszerezte. Közben „mellesleg” zeneszerzői diplomát is kapott a budapesti Zeneakadémián. Kodály Zoltánhoz több évtizedes kapcsolat fűzte. Kodály zeneszerzői nagysága, nevelői személyisége, klasszikus műveltsége, tudós igényessége, szigorú kritikája méltán nyűgözte le az induló zenetudóst.

Kezdetben Szabolcsi Bence figyelme a magyar zenetörténet felé fordult. Bejárta az akkori Magyarország területét, összegyűjtötte a régi magyar zene dokumentumait, és azokat tudományos alapossággal rendszerezte.

Kodály Zoltán kiemelt figyelme mellett a magyar népzene ázsiai kapcsolatainak, és ezen keresztül a magyar népzene őstörténetének kérdéseivel foglalkozott az Európa és Ázsia határvidékén élő népek zeneéjét vizsgálva. Ez irányú munkásságának elismeréseként a londoni Angol Királyi Ázsia Társaság, a finn Kalevala és a Nemzetközi Népzenei Tanács is tagjai közé választotta.

Bölcsészeti érdeklődéséről, kutatásairól irodalmi és irodalomtudományi folyóiratokban publikált cikkeinek sora tanúskodik.

Szabolcsi Bence írta meg az első magyar zenetörténet-könyvet és lelkesen terjesztette kora műzenéjét. Bartók Béla és Kodály zeneéjének egyik legszakavatottabb elemzője volt. Több Bartók-és Kodály-mű szövegét fordította németre (pl.: Cantata Profana, Psalmus Hungaricus, Székelyfonó).

Míg a népzenei, magyar őstörténeti, zsidó zenei témájú kutatásai kelet felé, addig a vers és dallam összegfüggései nyugat irányában vezették figyelmét. Mialatt Európa nagymestereinek alkotásairól írt könyvein dolgozott, három addig ismeretlen Vivaldi-műre is rátalált. Vizsgálta a világ zenetörténeti jelenségeit, összefüggéseit, létrehozva egy azóta is egyedülálló művet, A melódia történetét. Ez az alkotás bámulatos anyagismeretről és zenei képzettársításról tesz tanúbizonyságot.

Tóth Aladárral, valamint kiváló magyar és külföldi munkatársakkal megszerkesztette a Zenei lexikont, amelynek átdolgozott kiadása ma is a zenész társadalom alapműve. Zenekritikusként dolgozott, zenei folyóiratokban publikált, ezen kívül szerkesztőként is tevékenykedett, hozzájárulva a zenetörténeti-zenetudományi irodalom fórumainak és olvasótáborának megteremtéséhez.

Ő alapította meg és haláláig irányította a Zeneakadémia zenetudományi tanszakát. Zenei stílustörténeti szemináriumát többek közt Kurtág György is látogatta.
Szabolcsi Bence különleges irodalmi, történelmi, zenetörténeti és képzőművészeti műveltségén kívül rendkívüli adottsággal rendelkezett: az írásművészettel. Tudományos kutatásainak eredményeit szépirodalmi igényességgel tette a nagyközönség számára érthetővé.

Míg Szabolcsi Bence munkásságának kezdetét Kodály Zoltán neve fémjelezte, akit szinte szellemi nevelőatyjának tekintett élete vége felé figyelme Bartókra  irányult. A betiltott Bartók-művek idején kiállt és harcolt a számára nagyra becsült zeneszerzőért. Így lett megalapítója és haláláig igazgatója a Bartók Archivumnak, amely 1969-től Zenetudományi Intézetként – kibővült kutatási területtel – azóta is működik.

Kutatói, szerzői és tanítói munkájának méltó elismeréseként kétszeres Kossuth-díjas.
Halála előtt két évvel, 1971-ben a bécsi egyetemen vette át a Herder-díjat: azt a díjat, melyet 1964-ben elsőként Kodály Zoltán, és pár évvel ezelőtt Kurtág György kapott meg. Magyar zenekultúránk méltán lehet büszke arra, hogy  három ilyen, nemzetközi mércével is kimagasló zenész részesült ebben az elismerésben.

Szabolcsi Bence 1973. január 21-én hunyt el Budapesten.

Szabolcsi Bence írói munkássága:

  • 1936 Bevezetés a zenetörténetbe
  • 1940 A zene története
  • 1947 Beethoven
  • 1947 A magyar zenetörténet kézikönyve
  • 1948 Európai virradat. A klasszikus zene kialakulása Vivalditól Mozartig
  • 1950 A melódia története
  • 1950–1956 között az “Új Zenei Szemle”; c. folyóirat szerkesztő bizottságának tagja
  • 1960-tól 1972-ig a “Magyar Zene”; c. folyóirat szerkesztő bizottságának tagja
  • 1955 az első tudományos hitelű magyar Bartók-életrajz
  • 1956 Liszt Ferenc estéje
  • 1957 A melódia története
  • 1960 Beethoven – művész és műalkotás két korszak határán
  • 1961 A magyar zene évszázadai – a középkortól kezdve a XIX. századig
  • 1953–62 szerkeszti a “Zenetudományi tanulmányok” tízkötetes könyvsorozatát
  • 1965 “Musica Hungarica” Kutatásainak hanglemez-antológia
  • 1972 Úton Kodályhoz
  • 1973- haláláig a “Studia musicologica” c. folyóiratok szerkesztő bizottságának tagja
  • “Musica mundana” (Budapest, 1975) Kutatásainak hanglemez-antológia
  • 1987 Kodályról és Bartókról
  • Apolló és Diána, régi magyar dalok és táncok
  • “Zsidó kultúra és zenetörténet” 1999 Kutatásainak hanglemez-antológia
  • 1999 Zsidó kultúra és zenetörténet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.