Az elmúlt hét eseményei 18/21

A minden kedden megjelenő online hírlap beszámol a zeneiskola legfrissebb eseményeiről, és eredményeiről. (PDF letöltése)

Intézményünkben minden évben rendeznek év végéi óvodás és iskolás toborzó koncerteket. A zenetanárok lelkesen készülnek, próbálnak majd végig járják a környék óvodáit és általános iskoláit, vagy pedig a gyerekek látogatnak el a zeneiskolába. Ebben az évben május 22-én a Bóbita és a Napsugár óvodából jöttek el a zeneiskolába, május 23-án a tanárok mentek el Lábatlanra a Zengő óvodába és a Micimackó óvodába, május 24-én Bajóton a Hétszínvirág óvodában és az Eterniti óvodában volt koncert délelőttönként. A kis hangversenyek tematikája izgalmas volt: párválasztás, lakodalom. A gyerekek és az óvó nénik aktívan bekapcsolódtak a táncba, játékba, éneklésbe.

A zenei nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, az éneknek és a zenének számos jótékony hatása van. Kodály Zoltán zeneszerző ezt így fogalmazta meg: „Az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít, testi-lelki diszpozíció  javít, munkára kedvet csinál, alkalmassá tesz, fegyelemre szoktat, egész embert mozgat. Kifejleszti a  csírájában minden emberben meglévő zeneérzéket, ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük