Az elmúlt hét eseményei 2018 6

A minden kedden megjelenő online hírlap beszámol a zeneiskola legfrissebb eseményeiről, és eredményeiről. (PDF letöltése)

Minden évben nagyon fontos, hogy az Alapítványunk megfelelő támogatást kapjon! Ennek segítségével sikerül a térítési díj támogatásokat, a hangszer karbantartásokat és egyéb programok támogatását megoldanunk!

Kérjük, hogy bízzon bennünk, és segítsen az adó 1% nyilatkozatunk beadásával.

(A szükséges nyomtatvány a honlapról letölthető, vagy az irodán átvehető)

Február 6-án fafúvós tanárok tartottak tanszaki hangversenyt a zeneiskolában: Pásztói Tamás és Móczik Csaba. Pásztói Tamás 2005-től a Szabolcsi Bence Zeneiskola igazgatója, fuvola-, furulya, kamarazene tanár, fúvószenekari karnagy mesterpedagógus.

 

2007-től a minősítési eljárásban vezető szakértő, 2015-től tanfelügyelő, minősítési szakértő, 2014-től 2016-ig a megyei Nemzeti Pedagógus kar elnöke. Tanítványai közül többen a zenei pályát választották (hárman fuvolát, hatan blockflötét) és számtalan nemzetközi, országos, megyei, regionális versenyen és fesztiválon értek el kiemelkedő eredményeket. Több kitüntetést is kapott: 2000-ben „Nyergesújfalu Ifjúságáért”, 2003-ban, „Arany Katedra” emlékplakett az Oktatási Minisztériumtól és 2014-ben elismerő oklevél Nyergesújfalu Város Képviselő Testületétől. Tamás bácsi 7 évig vezette a furulya zenekart Esztergomban, 13 évig a nyergesújfalui Ifjúsági Fúvószenekart (2002-2016). Az aktív muzsikálás mindig is fontos volt számára: 1982-ben alapította a „Strigonium Consort” Esztergomi Régizene Együttest, ahol művészeti vezető, 1988-tól 1992-ig az Esztergomi Fúvósötös művészeti vezetője és alapítója, 1972-től 1992-ig a fafúvós szólam vezetője az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekarban. Iskolánkban is sokat fellép tanári hangversenyeken, kiállítás megnyitókon és egyéb rendezvényeken.

Február 8-án Solymosi Attila rézfúvós tanár, február 9-én Tibold Csilla klarinét tanár növendékei játszottak tanszaki hangversenyen, zongorán közreműködött Balogh Mária.

Február 6-án Győrben tartották a XIV. Országos Gitárverseny területi válogatóját, ahol négy fiatal gitáros öregbítette iskolánk jó hírnevét: Diószegi Regina, Ulviczki Zsófia, Szarka Péter, Schmidt Bálint. Felkészítő tanáruk: Milánkovics Viktor.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük