Évkezdeti információk

Kedves Zeneiskolások!

Ezt a bejegyzést sokszor frissítve szeretnénk a zeneiskolai évkezdést megkönnyíteni. Kérlek az elkövetkező időkben többször látogassatok el erre az oldalra.

Órabeosztás:

A megadott időpontban (órarendeddel és egyéb elfoglaltságod időpontjaival együtt) keresd a főtárgy tanárod, mert ekkor kell megtalálni a hangszeres órák időpontját.

Szolfézs órák időpontja:

– A Nyergesújfalui Általános Iskolában első és második osztályos tanulók az énekórával párhuzamosan iskolaidőben tanulják a szolfézst. (Az énekóra órarendi idejében)

– Ha A és B csoport is indul egy osztályban akkor lehetőség van a csoportot kiválasztani, amit a zeneiskola bejárati folyosóján kitett csoportlapokon KELL jelölni.

– Arról hogy melyik szolfézs osztályba jár a gyermek a bizonyítványból, a kréta felületről és az iskola bejárati folyosóján kifüggesztett csoportbeosztásokból szerezhető információ.

Minden más problémával elsősorban a főtárgytanárokat keressétek.

Szolfézs-órarend (letölthető)

 

Jelentkezési lap a Kernstok Károly Általános Iskola első évfolyamát kezdő új tanulók számára

Szeptembertől kezdve elindítunk egy különleges megoldást az Önök évfolyamában.

A jelentkezés lezárásra került.

Aki idén nem fér bele a csoportba az másodikban tud csatlakozni!

A zeneiskolai szolfézsórákat az énekóra idejében tartjuk meg, olyan módon, mint ahogy az etika és hittan kerül megszervezésre. Az énekórák idejében a zeneiskolás gyerekek szolfézsórán vannak, a nem zeneiskolás gyerekek pedig énekórán maradnak. Az iskolai ének-zene tananyagot a zeneiskolások szolfézsóra keretében sajátítják el.

Ahhoz hogy a gyereknek ne kelljen részt venni az ének órán, felmentési kérelmet kell benyújtani az általános iskolába. Ennek dokumentációját segítjük és előkészítjük.

-A felmentés nyomán félévkor és évvégén az általános iskolában számot kell adni az Ének zene tudásról, de ezeket az amúgy is megtartásra kerülő szolfézs csoportos vizsgán tesszük meg.

A zeneiskola különleges osztályába online formában kell jelentkezni! Fontos a sorrendiség mivel 18 hely van, ezért a 2022. június 11-én pontban 16.00-kor megnyitottuk az online jelentkező felületet!

Az első osztályban az első 18 jelentkezővel egyeztetünk beiratkozási időpontot,

  • egy bemeneti képességmérésre (zenei hallás érzékenysége és finommotorikus képességek felmérés) kerül sor
  • beiratkozási dokumentumok kitöltésére kerül sor (3000 Ft beiratkozási díjat kérünk)
  • és az ének-zene óra alóli felmentési kérelem előkészítése történik meg.

A felmentés okán tanév közbeni módosítás nem megvalósítható, így a döntések egy tanéve szólnak!

Órabeosztások, tudnivalók

  1. A szolfézs órák időpontjai (Letöltés PDF-ben)

2. Egyéni hangszeres órabeosztásra a lenti táblázatban szereplő időpontban van lehetőség.

3. A szolfézs csoportbeosztása, és az hogy az új tanulók mely tanárhoz kerültek 6-án hétfőtől lesz megtekinthető a zeneiskola előterében. (Netre nem tehető ki, de telefonon is megkérdezhető!)

+1

Az első egyéni hangszeres órák: az órabeosztáskor megbeszéltek szerint.

Az első csoportos szolfézs/zenetörténet/kamara stb órák: szeptember 13-ától.

Nincs elérhető leírás.

 

„ZENÉSZ (napközis) tábor”

2021. augusztus 23-27. Zeneiskola

Helyszín:         Nyergesújfalui Szabolcsi Bence AMI épülete

Szervező:        „Zene Mindenkié” alapítvány Nyergesújfalu, Kossuth L. utca 65. 33/455-405

Időpont:          2021. augusztus 23-án 9-től 27-e 18 óráig.

Tanárok:          Zeneiskola tanárai.

A táborba jelentkezhet minden beiratkozott zeneiskolai tanuló.

JELENTKEZEM 

Kattints rá!

Ára:                 10 000 Ft / fő, 

testvérek (egy háztartásból érkezők) számára 8 000 Ft/fő, 

mely ebéd, frissítő és a foglalkozások költségeit tartalmazza. Az elfogadott, visszaigazolt jelentkezéssel rendelkezők 6 000 Ft előleget (vagy a teljes részvételi díjat) 2021. június 18-ig fizethetik be a Zeneiskola titkárságán, (ennek hiányában jelentkezésük törlésre kerül) a fennmaradó részt a tábor első napján kell befizetniük.

A Szervező 2021. augusztus 16-ig lehetőséget biztosít a Szülő számára, hogy részvételi szándékát módosítsa, a táborban történő részvételt lemondja. Az ezt követően történt lemondáskor a Szülőnek az alapítvány csak a 6 000 Ft előleg felett befizetett összeget téríti vissza. Lemondásként, módosításként kizárólag írásos értesítést vagy (visszaigazolt) e-mail-t tekintünk elfogadottnak.

A táborba jelentkezhet minden Nyergesújfalui Szabolcsi Bence AMI-ba beiratkozott tanuló.

A szervező fenntartja a jogot arra, hogy a COVID-19 vírus megyei előfordulásának függvényében a programon változtasson, vagy szükség esetén azt törölje! (Természetesen ez esetben a teljes befizetett díj visszafizetésre kerül!)

Jelentkezés feltételei:

  1. Kitöltött és határidőben (2021. 06. 11-ig) online leadott jelentkezési lap. 

(A létszám (35 fő) megteltével a szervező fenntartja a jogot a későbbi jelentkezések elutasítására!)

  1. A jelentkező beiratkozott tanuló a 2021/22 tanévre a Nyergesújfalui Szabolcsi Bence AMI-ba

Részvétel további feltétele: (Tábor első napján kell leadni.)

  1. „közösségbe mehet” orvosi igazolás az egészségről vagy szülői nyilatkozat az egészségéről. (Letölthető itt!)

 

Kérjük olvassa el a programról szóló részletes tájékoztatásunkat! (Letölthető itt!)

 

Beiratkozás (folyamatosan frissül!)

Kedves Zeneiskolások és leendő Zeneiskolások!

Közeleg a tanév vége, ami egyben a zenesuliba való beiratkozás ideje is. (Tudom, hogy furcsa, de minden évben meg kell erősíteni egy papírral hogy a következő tanévben is szeretnél zenét tanulni.)

Elkészült a beiratkozási lap. Ez

  • vagy ide kattintva töltsd le, nyomtasd ki töltsd ki (aláírásra figyelj!) és hozd vissza a zenesuliba!
  • vagy egyik szülőddel felszerelkezve gyertek be az iskolába. (Itt tudunk adni kinyomtatott példányt!)
Beiratkozás: Nyergesújfalun a zeneiskola épületében (Nyergesújfalu, Kossuth Lajos utca 65.)
2021. június 08. -kedd 9.00-12.00 13.00-17.00 óráig
2021. június 11. -péntek 9.00-12.00 130.0-17.00 óráig
2021. június 12. -szombat 9.00-12.00
Az érdeklődő új gyerekeknek 2021. június 05-én, szombaton 9.00-12.00-ig HANGSZERSIMOGATÓ keretén belül lehetőségük lesz közelről megismerkedni a különböző hangszerekkel és tanárokkal, ezzel is próbáljuk segíteni a választást.
33/455 405 vagy 30/ 318 3843

 

 

Év eleji információk! (Folyamatosan frissül)

Év eleji információk

SZolfézs órarend! (Katt a letöltéshez!)

A Zene Mindenkié Alapítvány pályázatot hirdet a Nyergesújfalui Szabolcsi Bence Alapfokú Művészeti Iskolában tanuló

Beadási határidő 2020. szeptember 25! (A nyomtatvány kattintással letölthető!)

  • A Nyergesújfalui Szabolcsi Bence AMI eljárásrendje a járványügyi készenlét idejére (Katt a letöltéshez!)
  • Tanév eleji beiratkozás a ZENEISKOLÁBAN! (Kicsit elkéstél, de hívd gyorsan az iskolát, és megoldjuk!)
  • A zeneiskolában az első héten még az utólagos beiratkozások zajlanak.
  • A szolfézs csoportok órarendje várhatóan pénteken készül el, és kerül fel a honlapra. (késés eddig minden évben volt!)
  • Az új tanulókat a tanáraikról várhatóan pénteken értesítjük.
  • Szeptember 7-től kezdődően az alábbi időpontokban tartjuk az egyéni órák beosztását.
  • Az egyéni hangszeres órák a beosztást követően elkezdődnek.
  • A csoportos órák szeptember 10-től órarend szerűen zajlanak. (Reméljük!)
  • Albert Szabolcs                 9-én (Szerda) 17:00
  • Albertné Gáspár Csilla     7-én (Hétfő) 18:00
  • Balogh Mária                    7-én (Hétfő) 17:00
  • Baranovics Andrea            Később tesszük közzé
  • Bényei Tibor                     10-én (Csütörtök) 17:00
  • Bordás Zoltán                   7-én (Hétfő) 17:00
  • Drága-Jurásek Ildikó         7-én (Hétfő) 17:00Erdősné Erős Piroska        8-án (Kedd) 16:00 Lábatlan

    8-án (Kedd) 17:00 Nyergesújfalu

    Kovács Zsuzsanna            Később tesszük közzé

    Milánkovics Viktor           7-én (Hétfő) 17:00

    Móczik Csaba                   8-án (Kedd) 17:00

    Petróczy Csaba                  9-én (Szerda) 17:00

    Solymosi Attila                 7-én (Hétfő) 17:00

    Solymosiné Horváth Andrea  7-én (Hétfő) 17:00

    Szladik Tibor                    8-án (Kedd) 16:00 Lábatlan

    8-án (Kedd) 17:00 Nyergesújfalu

    Varga-Melcher Anikó       7-én (Hétfő) 16:00

     

„ZENÉSZ (napközis) tábor” 2020. augusztus 24-27. Zeneiskola

Letölthető változat

Jelentkezés (katt ide!)

Helyszín:           Nyergesújfalui Szabolcsi Bence AMI épülete

Szervező:          „Zene Mindenkié” alapítvány Nyergesújfalu, Kossuth L. utca 65.  33/455-405

Időpont:            2020. augusztus 24-én 9-től 27-e 18 óráig.

Tanárok:           Zeneiskola tanárai.

Ára:                    6000 Ft / fő melyet teljes mértékben átvállal a Zene Mindenkié Alapítvány

A táborba jelentkezhet minden beiratkozott zeneiskolás tanuló.

„ZENÉSZ (napközis) tábor” 2020. augusztus 24-27. Zeneiskola részletei…