Az elmúlt hét eseményei 2018 1

A minden kedden megjelenő online hírlap beszámol a zeneiskola legfrissebb eseményeiről, és eredményeiről. (PDF letöltése)

December 23-án tartotta iskolánk a hagyományos karácsonyi hangversenyét. Ünnepi köszöntőt mondott Mihelik Magdolna polgármester. A műsoron karácsonyi dalokat adott elő a Kicsinyek kórusa és a Tücsök vonószenekar, felkészítő tanárok Fehéré Lerner Lívia, Pásztóiné Wagner Judit, Solymosiné Horváth Andrea. Az ütőegyüttes műsorát Dús Martin, Szepesi Roland, Szladik Marcell és Varga Kristóf adták elő Bordás Zoltán vezetésével. A nyergesújfalui Ifjúsági Fúvószenekart Solymosi Attila vezényelte. A műsorban elhangzott karácsonyi dallamok feldolgozása segített ráhangolódni az ünnepre. A közönség lelkes tapssal jutalmazta a zenészek játékát és a karmester munkáját. Nagy élményben lehetett részük a hallgatóknak és az előadóknak egyaránt.

 

A karácsony előtti hét a zeneiskolában is az ünnepre való  felkészülés jegyében zajlott. Két tanulónk szerepelt az esztergomi Dobó Katalin gimnáziumban, ahol karácsonyi hangversenyt tartottak: Ruzsits Dorottya furulyán, tanára Pásztói Tamás, Maráz Ágnes klarinét, tanára Tibold Csilla. Zongorán kísért Balogh Mária.

December 22-én gordonka tanszaki hangverseny volt a kamarateremben, itt is nagyrészt karácsonyi dallamok hangzottak el, szólóban vagy kamaraegyüttesben.  A cselló tanszak tanára, Pásztóiné Wagner Judit 2005 óta tanít Nyergesújfalun gordonkát, szolfézst, kamarazenét. Sikeresen felépítette ezt a tanszakot, megyei kamarazene fesztiválokon sok díjat kaptak: 2009 arany, 2013 arany, 2015 ezüst, 2016 bronz, 2017 bronz minősítést. Megyei vonós versenyeken is indított növendékeket: 2006 különdíj, 2008. bronz (Szeghy Anna), 2010 bronz (Hidasi Petra), bronz (Szeghy Anna), 2012 ezüst (Kocsis Máté), 2014. ezüst (Hidasi Petra), 2016 bronz (Kriván Júlia). A megyei Menner versenyen 2014-ben Havasi Anna szereplését külön díjjal jutalmazta a zsűri. Zenei pályán indultak Szeghy Anna (Győr, Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium 2013) és Havasi Anna (Budapest, Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium 2014.) A csellista növendékek rendszeresen szerepelnek tanszaki-, szomszédoló-, adventi-, ovis-, toborzó-, növendékhangversenyeken, cselló táborokban vesznek részt. Judit néni tanítás mellett a tanszaki hangversenyek rendszeres szereplője. Zenekari tevékenységei közül kiemelkednek  „Kézfogás” koncertek, Tatabányán a Liszt Ferenc est, Oroszlányban Bach est, 25 és 30 éves jubileumi koncertek Nyergesen, ahol saját növendékeivel együtt játszott. 2015-ben kitüntetést kapott „a jövő nemzedékéért végzett áldozatos nevelő – oktató munkájáért”.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük