Ma és holnap az elhunytakra emlékezünk…

Kedves Mindenki!

November van, az ősz harmadik hónapja, melynek első két napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk.
Mindenkinek vannak halottai, ezért ezen a két napon gondoljunk rájuk még jobban, mint általában szoktunk.
Mert milyen csodálatos is az emberi elme!
Fel tud idézni bármit, és bárkit, így magunk előtt láthatjuk a kedves arcokat, alakokat, sőt! Hallani is tudjuk a hangjukat, a nevetésüket, a bánatos arcokat, vagy érezni véljük a simogató kezeiket azoknak is, akik nincsenek velünk, akár élők ugyan, de távol vannak tőlünk, akár már sajnos, nincsenek az élők sorában.

Emlékezzünk rájuk, ha megtehetjük, virágokkal, de ha nem, akkor otthonunkban gyújtsunk értük gyertyát, és hallgassunk csodálatos, nekik, értük szóló zenealkotásokat.
Hoztam néhány részletet nagy zeneszerzőink Requiemjeiből, melyeket a legjobban szeretek.
A requiem, mint tudjuk, gyászmise. Ezekből a sirató tételeket idézem fel.
Először a számomra legkedvesebbet hallgassuk meg:

Mozart – Lacrimosa

A másik mű, melyet nagyon szeretek, egy közismerten rockoperák szerzőjétől való, igen különös tett ez tőle, hogy requiemet is írt, de valami fantasztikusan szép az egész, különösen ez a tétele, hallgassátok szeretettel:

Andrew Lloyd Webber: Requiem – Pie Jesu 
Az énekesnő a szerző volt felesége, aki egy jóhangú kisfiúval énekel itt együtt:
Sarah Brightman and Paul Miles-Kingston perform this track from ‘Requiem’.

A harmadik zenei idézet nem siratás, ellenkezőleg!
Verdi Requieméből nekem ezek a tételek tetszenek jobban: “A Harag Napja”:

Requiem Giuseppe Verdi – Dies irae – Libera me
Atlanta Symphony Orchestra and Chorus diretta da Robert Shaw. reg. 1987. Soprano: Susan Dunn Mezzo-Soprano: Diane Curry

BÉKÉS EMLÉKEZÉST MINDENKINEK!

One thought on “Ma és holnap az elhunytakra emlékezünk…”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.