Ma van a Magyar Kultúra Napja

A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én,
 
annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat:

– Apáczai Csere János-díj
– Brunszvik Teréz-díj
– Éltes Mátyás-díj
– Karácsony Sándor-díj
– Kiss Árpád-díj
– Németh László-díj
– Szent-Györgyi Albert-díj

*****************************

Íme a költemény:
 
Kölcsey Ferenc

HIMNUSZ

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

Kölcsey Ferenc verse és Erkel Ferenc nemzeti himnusza – videomontázs

Kölcsey Ferenc (1790-1838)

Nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Apja akkor halt meg, mikor fia 5 éves volt, ezért az akkor 5 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult. Jobb szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. 12 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte mind neki, mind három testvérének. A megyei hatóság az árva gyermekek gyámjául Gulácsy Antalt nevezte ki, némi anyagi támogatással ő is segített a családon.

 1813-ban költészetet tanult. Még 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akinek barátsága nagy hatással volt rá. Nagyjából ettől az időtől fogva Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek.

1809-ben befejezte tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. 13 éves korában írta első verseit. Álmosdra vonult vissza kis birtokára, s ott gazdálkodva, egyedül tanulmányainak élt. Mindemellett gondoskodott öccseiről is.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot.

Az 1829. évi tisztújításkor a megye főispánja, báró Vay Miklós Kölcseyt tiszteletbeli aljegyzőjévé tette, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága pedig Pozsonyban, 1830. november 17-én, a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjává nevezte ki.

1832-ben Szatmár megye főjegyzőjévé, ugyanabban az évben november 6-án országgyűlési követté választották.

Mint politikus a reformok híve volt, küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerűsített átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért.

 Hazatérése után többet politikai közszereplést azonban nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapító tagja lett.

Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített, kimerítette erejét. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én meghalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük