Az elmúlt hét eseményei 2017 10. szám

A minden kedden megjelenő online hírlap beszámol a zeneiskola legfrissebb eseményeiről, és eredményeiről. (PDF letöltése)

November 16-án csütörtökön volt a klarinét tanszaki hangverseny. A klarinét tanár, Tibold Csilla Győrben végezte a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolát. 2008-ban felvételt nyert a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetbe, Dr. Szabó András tanár osztályába.

2013-ban diplomázott és azóta tanít a mi zeneiskolánkban klarinétot, furulyát, szaxofont. Az első 2 évben gyakornokként tanított. 2015. novemberében került sor a minősülésére. 100 %-os eredménnyel pedagógus I. státuszba lépett. Aktívan részt vesz több együttes munkájában. Játszik a nyergesújfalui és a csolnoki fúvószenekarban és a harmonika zenekarban. Tagja a Great Company Show Band együttesnek. Ebben a tanévben ez volt az első klarinét tanszaki hangverseny. A legtöbb növendék zongorakíséretes darabot játszott, a kezdők népdalokat adtak elő zongorakíséret nélkül. A hangverseny végén már nehéz, hosszabb darabokat hallhatott a közönség.

November 17-én pénteken volt a fuvola-furulya tanszaki koncert. Két tanár növendékei szerepeltek: Pásztói Tamás és Móczik Csaba. Ezen kívül volt két csellista, akik betegség miatt nem tudtak a saját tanszaki hangversenyükön játszani és egy klarinétos növendék is, aki versenyre készül.

Pásztói Tamás 2005 óta az intézmény vezetője. 2002-től 2016 szeptemberéig vezette az iskola fúvószenekarát. A Strionium Consort régizene együttes művészeti vezetője. Több generációt nevelt és tanított már. Pályára, versenyre készített fel növendékeket és bele oltotta a zene és a hangszer szeretetét minden tanítványába. Otthonában mindig szól a zene, nemcsak a gyerekei, hanem az unokái is zenélnek már: Máté furulyázik, Anna csellózik, Bori furulyázik és fuvolázik.

Móczik Csaba Győrben végezte a fuvola, Szegeden a furulya szakot. Sokat játszott külföldön: Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország. Öt éve tanít iskolánkban, a barokk zene elkötelezett művelője.

Nagy számú közönség gyűlt össze ezen a koncerten. Jó volt látni, ahogy a terem megtelt szülőkkel, hozzátartozókkal, akik együtt örülnek a gyerekek sikeres szereplések.  A tanszaki hangversenyeken zongorán kísért Balogh Mária.

November 10-én pénteken próbált a vonószenekar az esztergomi zeneiskolában 18 órától 21 óráig.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük