Testvérvárosi csereprogram

A német testvérvárosi Musikverein Karlsdorf fúvószenekar május 26-án látogatott el hozzánk Nyergesújfalura. A két busszal érkező zenészeket a városházán üdvözölte zenekarunk egy kis süteménnyel, üdítővel.
Pünkösd vasárnapján délután közös koncertet tartottunk a Kernstok Károly Általános Iskola Kossuth utcai épületében, ahol szép számmal jelentek meg a környékbeliek. Köszöntésként a Nyergesújfalui Ifjúsági Fúvószenekar indította a műsort, ezt követte a vendégzenekar nagyszabású koncertje, majd két közös számmal búcsúztunk a közönségtől. Az este folyamán a két zenekar jó hangulatban ismerkedett meg egymással, zenéből és jókedvből nem volt hiány.
Pünkösdhétfőn, Budapestre látogattunk: megmutattuk a német csoportnak fővárosunk sokszínű látványosságait, illetve egy kellemes városnéző hajókiránduláson is részt vettünk.
Kedden, május 29-én délelőtt Esztergomba vezetett utunk, ahol a Dobó Katalin Gimnáziumban adtak fergeteges koncertet a Musikverein tagjai. A tanulók hatalmas tapssal köszönték meg a zenekarnak az előadást. Ezzel viszont még korántsem ért véget napi programunk, hiszen a későbbi zenés-magyaros ebéd után kisebb csoportokban fedeztük fel Esztergom szépségeit. A nap zárásaként zenekarunk kilátogatott Péliföldszentkeresztre – a karlsdorfi zenészek szálláshelyére – ahol a tábortűz körül kötetlen beszélgetések, búcsúzkodások zajlottak.
Német vendégeink másnap reggel indultak haza. Nagyon jól érezték magukat itt Magyarországon és remélik, hogy nem most voltak utolsó alkalommal nálunk. Szeptember elején szeretettel várják zenekarunkat Karlsdorf-Neuthardban egy viszontlátogatásra.
– Végh Dóra –

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük