50 ÉVES AZ OMEGA EGYÜTTES

A múltkor a szintetitázor írásakor említettem az OMEGA együttest, mely nálunk először alkalmazta ezt a fajta elektronikát a zenében.
Utána néztem kicsit az együttesnek, és meglepődtem!

50 ÉVES AZ OMEGA EGYÜTTES!

Néhány kép az együttes életéből:

Táncdalfesztivál 1966:

Kép a hetvenes évekből:

Az Omega Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult, 2012-ben ünnepli fennállása 50. évfordulóját.

Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.”

http://hu.wikipedia.org/wiki/Omega_(egy%C3%BCttes)

…………………

Ezeket a sorokat lehet olvasni az OMEGA együttesről a wikin, akinek van ideje, olvashat róluk bővebben is.

Én inkább a kedvenc számaimat tenném ide, most a fő régi kedvenccel kezdem:

http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=bXf6oBZxfCo
Gyöngyhajú lány

Egyszer a nap
Úgy elfáradt,
Elaludt mély,
Zöld tó ölén,
Az embereknek
Fájt a sötét,
Õ megsajnált,
Eljött közénk.

Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán,
Így lett a föld, az ég
Zöld meg kék, mint rég,
Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán –

A hajnal kelt,
Õ hazament,
Kék hegy mögé,
Virág közé,
Kis kék elefánt
Mesét mesélt,
Szép gyöngyhaján
Alszik a fény.

Igen, él egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán,
Gyöngyhaj azóta rég
Mély tengerbe ért,
Igen, él egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán –

Mikor nagyon
Egyedül vagy,
Lehull hozzád
Egy kis csillag,
Hófehér gyöngyök
Vezessenek,
Mint jó vándort
Fehér kövek –

Igen, ébredj, gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Ránk vár gyöngye mögött
Ég és föld között

Igen, hív, egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán,
Rám vár gyöngye mögött,
Ég és föld között,
Igen, hív, egy gyöngyhajú lány,
Álmodtam, vagy igaz talán…

Once the sun got so tired
It fell asleep in the lap of a deep, green lake
Darkness hurt the people
She felt pity for us, she came among us

Yes, a pearl-haired girl came
Did I dream it or is it perhaps true
That’s how earth and sky came to be, green and blue like in the old times
Yes, a pearl-haired girl came
Did I dream it or is it perhaps true
La-la-la…

Dawning got ‘up’, she went home
(typo: A hajnal kelt, ő hazament)
Behind a blue mountain, among flowers
A little blue elephant tells a tale
Light sleeps on her beautiful pearl hair
(another typo: Szép gyöngyhaján alszik a fény)

Yes, a pearl-haired girl lives
Did I dream it or is it perhaps true
Pearl hair lives in a paradise ever since
Yes, a pearl-haired girl lives
Did I dream it or is it perhaps true
La-la-la…. (twice)

When you are really alone
A little star falls to you
Let the snow-white pearls lead you
Like white stones [lead] the good wanderer

Yes, a pearl-haired girl is calling
Did I dream it or is it perhaps true
She’s waiting for us behind her pearls, between sky and earth
Yes, a pearl-haired girl is calling
Did I dream it or is it perhaps true
She’s waiting for us behind her pearls, between sky and earth
Yes, a pearl-haired girl is calling
Did I dream it or is it perhaps true
La-la-la…

http://www.youtube.com/watch?v=Qop7yNv-Mhc&feature=related
Ha én szél lehetnék…

http://www.youtube.com/watch?v=Zv0XXKr4mQ0&feature=related
Ballada a fegyverkovács fiáról

http://www.youtube.com/watch?v=r7wMo88sayo&feature=related
Ezüst eső

http://www.youtube.com/watch?v=HogB62VT0XE&feature=related
Léna

Ezt is nagyon szeretem:

Jöjjön tehát egy gyönyörű hajnali ének:

http://www.youtube.com/watch?v=3RqnvsaIay8&feature=related

Omega – Hajnali óceán

Itt vagyunk egymagunk, az éjszakában hosszú még az út.
Gyengülnek lépteink, vállainkon túl nehéz a múlt.
Földereng a pusztaságon túl az óceán.
A víz szagát hozza már a szél
És égi jelt kapunk,hogy zarándoklatunk véget ér.

Nézd a hajnali óceánt!
Hulljon gyűrt ruhánk s térdeljünk a fényben!

Nézd! Rongyos szárnyaink,csorbult karmaink
Tűnnek már az éjben.

Nézd! A hajnali óceán lemossa porruhánk
S tisztulunk a szélben.

Nézz! A Nappal szembe nézz!
A fényben az égig érsz s megpihensz talán
Az ezüst óceán hajnalán.

Emlékezz! Volt idő, mikor értettük a farkasok szavát.
Emlékezz! Volt idő, mikor együtt követtük szörnyek lábnyomát.
És emlékezz egy éjszakára, éjszaka jött megint
És azt hittük, az ég mindig sötét.
Ezért bánt, hogy itt vagyunk, mert zarándoklatunk véget ért.

Nézd a hajnali óceánt!
Hulljon gyűrt ruhánk s térdeljünk a fényben!

Nézd! Rongyos szárnyaink,csorbult karmaink
Tűnnek már az éjben.

Nézd! A hajnali óceán lemossa porruhánk
S tisztulunk a szélben.

Nézz! A Nappal szembe nézz!
A fényben az égig érsz s megpihensz talán
Az ezüst óceán hajnalán.


És végül egy megrázó dal:

http://www.youtube.com/watch?v=HLztm3PD-KQ&feature=related
Fekete pillangó

Szólj
Te vagy újra az ajtóm előtt
Ki valaha oly gyakran jött
A folyton alakot változtató
Örökös illúzió
Lenge szárnyon továbbillanó
Szökött szerelempillangó

Szállj, csak szállj tovább
Kitárt karom útvesztő
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Nézd: aki ebbe a játékba kezd
Az elég, ha egyszer veszt
Jött egy helyedet elfoglaló
Különös hódító
Soha szárnyát se mozdító
Koromfekete pillangó

Szállj, csak szállj tovább
Kitárt karom útvesztő
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Félek, hogy újra őrült leszek
Hát engedd, hogy inkább elfelejtselek

Szállj, csak szállj tovább
Az éjszaka hálót sző
Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

Fagyos lett a szívem
Kemény, mint a kő
Menekülj, amíg nem késő

 
„Az együttes dalaiból a veszprémi Pannon Várszínház előadásában Égi vándor címmel musical készült, amelynek ősbemutatója 2011. február 5.-én volt.

2011-ben két Omega-koncert volt: Szófiában, a Nemzeti Kultúrpalotában, valamint Nyitrán. Emellett élőben bemutatták Omega Rhapsody anyagát is, először a törökbálinti művelődési házban nyilvános főpróbán felvételről bejátszott szimfonikus kísérettel, majd Németországban Halléban szimfonikus zenekarral és a csehországi Loketben.

2012-ben ünnepli az együttes a fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ennek jegyében indult először márciusban és áprilisban hazai sportcsarnokokban turnéztak, három részből álló programmal: az instrumentális Szimfónia, a már ismert Rapszódia, végül Nosztalgia blokk. A szabadtéri turné Sepsiszentgyörgyön kezdődött április végén. Emellett már vannak lekötött Rhapsody-koncertek Németországban, a jubileumi évet pedig egy budapesti ingyenes koncerttel tervezik lezárni.”
Befejezésül álljon itt az együttesben zenélők nevei évszám szerint:

Tagok [szerkesztés]

1962–1963
1963–1964
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Harmat László– szaxofon
  • Künsztler Tamás – dob, ütőhangszerek
  • Laux József – dob, ütőhangszerek (1964-től)
1964–1967
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Wittek Mária– ének
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Varsányi István – basszusgitár
  • Somló Tamás– szaxofon, ének
  • Laux József – dob ütőhangszerek
1967. február – szeptember
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Kovacsics András – gitár
  • Mihály Tamás– basszusgitár, ének
  • Somló Tamás – szaxofon, ének
  • Laux József – dob, ütőhangszerek
1967–1968
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek, ének
  • Molnár György– gitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének
  • Somló Tamás – szaxofon, ének
  • Laux József – dob, ütőhangszerek
1968–1971
  • Kóbor János – ének, ritmusgitár
  • Presser Gábor– ének, billentyűs hangszerek
  • Molnár György – gitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének
  • Benkő László – billentyűs és fúvós hangszerek
  • Laux József – dob, ütőhangszerek
1971-
  • Kóbor János – ének
  • Benkő László – billentyűs hangszerek
  • Molnár György – gitár
  • Mihály Tamás – basszusgitár, ének
  • Debreczeni Ferenc – dob, ütőhangszerek

 

Mit is mondhatnék még „klasszikus zenészként”?
Számomra ők voltak, s maradnak mindörökre: OMEGÁÉK, AZ EGYÜTTES, AZ EGYETLEN…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük