HANGVERSENYEN
Karinthy Frigyes
Vakító fénnyel nyirkos éjszakámba
Csillárok íve gyúl ki hirtelen
Hangok… színek… morajló ember-erdő:
Tükörvilágos, boltíves terem.
Egyszerre csönd lesz: hullámgyűrű indul
S megtörve zúg alá a szirtfokon:
– Beethoven szólal. – Egy fehérruhás lyány
Négy ujja borzong át a húrokon.
Hullámok jönnek… lüktető rohamban
Sziszegve forrnak – nő az áradat,
Szilaj gyönyörrel, bőszülő habormon
Forog lihegve és dagad, dagad…
Terjed… kiönt… betölti a világot…
Vaskéz fog össze reszkető szívet –
– Egyszerre egy sikoltás -: és utánuk
Üresség tátong: csöndes és siket.
Most halk kacaj kél: – vibrál, bugyborékol
Aztán merészen, gúnyosan kitör!
Ostorszíjjak suhognak a magosban
Sziszegve bomlik szét a víztükör,
Zajongva tör magosbra, mind magosbra,
Ujjongni kezd el – s nyögve visszadül!…
– Fehérruhás lyány, ah, ez csodaszép volt!
Halálos csönd felel köröskörül.
Fehérruhás lyány, most tovább, merészen
Az elvarázsolt tengerek felett- –
Nézd, nézd, az arcok égnek, összefolynak
Szemek fehérje tágul, rádmered.
Csillárok íve szikraóceánt önt,
Vonagló mámor árad szerteszét –
– Én ismerem, én ismerem e mámort
Én ismerem a hétbolygók neszét.
Egy a mi utunk: diadalmak útja
Egy a mi célunk: más nem érti meg.
Megáll előtte szürke félhomályban
E lomha, szürke, áradó tömeg.
Melynek szívében kelt csodás derengést
Zengő húron száguldozó vonód:
– Ó, én is, járom azt az útat!
Ó, én is, én is értem azt a szót!
Agyamba’ zengő tetterő viharzik:
Az íj feszül: közelg a pillanat.
Közelgünk már e néphez itt, szívének
Hideg tavába dobni horgomat.
Beszélni hozzá büvösen, zokogva,
Ringatni lelkét lágyan, csöndesen…
– Vadul belémarkolni, összezárni,
Hogy felriadjon, mint az én szívem!
Szívük riadjon: rebbenő szemökkel
Meredjenek rám öntudatlanul
Zsíros szívökbe, zsíros kis szívökbe
A vér rohanjon, lüktetőn, vadul.
Más tengerekről, más vizeknek árja
Süvöltve ront a szirtes parton át –
– Beethoven, értlek! Tőled kell tanulnom
A szívhezszólás nagyszerű tanát
Fehérruhás lyány, ifjúság, dicsőség!
Én büszke álmom, én mohó hitem!
Még egyszer fusson ujjad át a húron!
Ujjongva, zúgva, győzedelmesen!…
Csillárok íve: – most már felloboghatsz;
Tetszés viharja: – harsogj zúgva fel!
– Köszöntlek, távol, pirkadó Jövendő,
Jövel, dicsőség, ifjuság, jövel!!…
És egy ide illő zene:
http://www.youtube.com/watch?v=9TtDSYsgL2M
Esther Kim Beethoven Violin Sonata #5 „Spring” 1st movement
/Beethoven: Tavaszi szonáta hegedűre és zongorára I. tétel/
Esther Kim