RAHMANYINOV LEGHÍRHEDTEBB ZONGORADARABJA
(A címre kattintva a képekkel kiegészített teljes írást letöltheted!)
A napokban ismét rábukkantam egy kedvencemre, egy igen különös zongoradarabra, melyet szeretnék most Nektek is megmutatni, és írok róla kétféle magyarázatot, egy tényszerűt, de egy anekdotát is, melynek igaz voltáról nem vagyok meggyőződve, mindenesetre az ember háta borsódzik tőle, ha ennek ismeretében hallgatja a zeneművet! :(((
Tehát bevezető és a tények:
A XIX-XX. századfordulón nagy feltűnést keltett egy orosz zeneszerző és zongorista; SZERGEJ VASZILJEVICS RAHMANYINOV (1873-1943) fantáziadús zongorajátéka. De a zongoradarabokon kívül szerzett operákat, szimfonikus és kamaraműveket, sőt, egyházi témájú kórusműveket is (úgynevezett vesperásokat).
Legnépszerűbbek a zongoraversenyei voltak, de volt egy különös hangvételű kisebb lélegzetű zongoradarabja, mely igen felkapottá vált, jómagam is játszottam, ugyanis fiatal koromban meghallottam Antal Imre, a volt zongoraművész, majd később híres tv komikus zongorajátékában élőben. Naná, hogy én is megtanultam, sőt, tanítottam is a nagyobb, tehetségesebb növendékeimnek.
Rahmanyinov népszerű 24 zongoraprelüdjén kívül legtöbbet játszott műve az 5-ös opusszámú sorozatban lévő – tanárának, Arenszkijnak ajánlott – CISZ-MOLL PRELÜDJE, amely világszerte elterjedt. A háromszakaszos dalformában írt prelüd költőiségének kifejező ereje valóban igen szuggesztív hatású.
A szerző mesterien használja ki a zongora hangszíneit, a szélesfekvésű orgonaszerű akkordok zengését.
A titokzatos hangulatot ébresztő első részt heves, szinte ijesztő hangkitörésű középrész követi. a harmadik részben lenyűgöző erőve tér vissza az első téma, amely gyönyörű, látomásos halk, de nyugtalanságot keltő harmóniákkal fejezi be a darabot, mintegy sejtelmes, mondhatni, szinte horrorisztikus hangzásával megborzongatja a hallgatót.
Most pedig jöjjön a műről a zenészek körében elterjedt – szinte horrorszámba menő – anekdota, bizonyos szájról-szájra terjedő mende-mondaszerű történet:
Rahmanyinovnak volt egy barátja, aki váratlanul, titokzatos kórban elhunyt, és eltemették.
Rahmanyinov úgy érezte, a barátja élve lett eltemetve.
A sírjában feléledvén, rájött, hogy élve, azaz tetszhalottként temették el. Megpróbálta a koporsóját felnyitni, de az le volt szögezve!
Rá kellett jönnie, hogy nem szabadulhat! Ha a levegője elfogy, meg fog fulladni.
Ezt a vízióját Rahmanyinov elmondta egy másik barátjának is, és exumálták a sírt.
És…. a koporsóban a halott hasra volt fordulva, s az arca a kíntól el volt torzulva, és a körmeivel össze volt kaparva…
Hogy így volt-e, vagy csak mende-monda, nem tudni.
Mindenesetre a mű hangzásvilága szóról-szóra követi ezt a szörnyű eseményt.
Úgy tudom, régen sok olyan eset történt, hogy valakiket tetszhalottként, azaz élve temettek el.
Ezt megelőzendő hozták azt a rendeletet, hogy a meghaltnak nyilvánított személyeknek kötelező volt az ún. „tükrös vizsgálata”.
Azaz: az elhunyt orra elé tükröt tartottak, és ha bepárásodott a tülör, az illető még élt.
Ugyancsak e célból hoztak olyan rendeletet, hogy a halál beálltának idejét követő 96 órán belül el kell temetni, de nem hamarabb, mint 48 óra után.
Tehát csak a halál beállta után 48 órával volt az elhunyt eltemethető.
Most pedig jöjjön az idézett zongoradarab kottás változata.
Ez itt az első oldal:
A videóban az egész mű kottája látható:
https://www.youtube.com/watch?v=YOx710drHnw
Rachmaninov: Prelude Op. 3. No. 2. Cisz-moll prelude
Most pedig akinek van kedve, nézze is meg egyik kedvenc orosz zongoraművészem előadásában:
https://www.youtube.com/watch?v=SCm9O2KNEX4
Jevgenyij Kisszin – Rachmaninov: Cisz-moll prelude Op. 3. No. 2.
Konsztantyin Szomov festménye Szergej Rahmanyinovról
A