1882. december 16-án született Kodály Zoltán magyar zeneszerző, zenepedagógus, a relatív szolmizálás atyja.
Kodály jelentősége különösen abban áll, hogy Bartók Bélával együtt ő a magyar népzenén alapuló új magyar muzsika megteremtője.
Bár külön utakon jártak, de munkásságuk meghatározója volt az élő magyar népdal, a „csak tiszta forrásból” táplálkozó, a világon egyedülálló zenei kincs beemelése az egyeteme zenekultúrába. S ezzel biztosítva számára az öröklétet.
Se szeri, se száma Kodály műveinek, melyek a magyar népdal jegyében születtek. Elég, ha csodás kórusműveire gondolunk, vagy két daljátékára, a „Háry János”-ra és a „Székely fonó”-ra.
Jómagam szolfézs tanárként mindig rácsodálkozom egy-egy népdal kapcsán, mikor a növendékeimnek tanítom őket, micsoda nagyszerű dolog lehetett felfedezni, hogy az a több ezer összegyűjtött dal a stílusjegyeik alapján milyen élesen ketté osztható a rég keletkezettekre, és az újabbakra. Ez utóbbiak is valójában már akár kb 250 évesek is lehetnek. Ilyenek pl. a katonadalaink.
Aki tanult zenét, az tudja, hogy az ún. RÉGI STÍLUSÚ népdalaink fő jellemzője a PENTATON (félhanglépés nélküli ötfokú – hiányzik belőle a ti és fá -) hangsor, mely itt Európában egyedülálló.
A németek dalai pl. pentachord hangsorban vannak, ami azt jelenti, hogy sorban vannak a hangok kihagyás nélkül. Vagy hétfokúak.
Nekünk az ilyen fajta dalaink gyermekdalok, és lehet, hogy már itt keletkeztek, nem keletről, az őshazából hoztuk magunkkal őket.
A régi stílusú népdalok másik fő jellemzője az ERESZKEDŐ DALLAMVONAL, azaz a dalok fent kezdődnek, és a vége a mélybe hajlik. Ilymódon az ún. kvintváltás (a dallam öt hanggal lejjebb megismétlódik) fentről lefelé történik.
Legegyszerűbb példa a régi stílusra a „Volt nekem egy kecském” kezdetű dal, melyet feltehetőleg sokan ismernek:
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, tudod-e?
Megette a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, látod-e?
A másik nagy blokkba az ÚJ STÍLUSÚ népdalaink tartoznak.
Ezeknek a daloknak a legfőbb ismertető jele a DALLAMVISSZATÉRÉS, azaz a négy sor közül az első és a negyedik dallama azonos, csak a szöveg más.
A másik jellegzetessége az ún. „kupolás szerkezet”, azaz a két szélső sor dallama mélyebben fekszik, míglen a két középső a magasban jár. Akár csak a Bazilika kupolája…
Így az új stílusú dalainkban ha van kvintváltás, az lentről felfelé történik, majd vissza le.
Na és az új sílusú dalok hangsorai is többnyire hétfokúak.
Egy jellegzetes példája:
A szántói hires ucca
Cimbalommal van kirakva.
Ha mégegyszer végigmegyek rajta,
Nótát ver a csizmám sarka.
Ezek a dalok bizony már az európai műzene hatását hordják magukon.
Ezért lehet aztán, hogy a műzenétől elszigetelt helyeken, mint pl. Erdély, több régi stílusú népdal lelhető fel, mint új.
De már lassan ott is feledésbe merülnek sajnos…
Elmondhatjuk tehát, hogy Kodály és Bartók a 24. órában mentette át a magyar népdalkincset az enyészet elől.
Kodály Zoltán „Háry János” c. daljátékából idézek egy gyönyörű régi stílusú népdal feldolgozását világhírű operaénekeseink előadásában:
Ezt a közismert új stílusú népdalt pedig retro feldolgozásban hallhatjuk egy csodás hangú kisfiú előadásában:
http://www.youtube.com/watch?v=nxcBEtJrbNU&feature=related
A csitári hegyek alatt – Bíró Gergő
S végül a megemlékezést Kodályról a róla írt verssel fejezem be, mely Kodály halálakor született 1967. március 6-án:
Csorba Győző
KODÁLY
Mikoron már a sírásók jártak,
s a gyávák rendre halálra váltak,
meg-meginogtak szintén a bátrak,
mikoron nyelv és torok már kiszáradt,
tetőgerendánk roskadt recsegve,
ablakainkat jég ökle verte,
sovány falatunk iszonyat ette,
sőt gyakran azt is szájunkból kivette,
mikoron a jó, erős bizalmat,
a bennünk élőt úgyis, ha hallgat,
nem bírták szóra semmi hatalmak,
s kötél adott vagy vándorbot nyugalmat:
a háborgónak, némán nyögőnek
fülébe vágott mentőn az ének,
hangja a kínnak, hangja az éjnek,
a sarjú kedvnek, a makacs reménynek;
fülébe vágott forrón a hangod,
kiálthatott már, aki szorongott,
nevén nevezted benne a gondot,
előtte mondtad, amit végre mondott.
És lett az ország országnyi zengő,
hangos liget, nagy, mesebeli erdő,
s akár ujjongó, akár kesergő,
támadt szavad rá, erre, arra kellő;
támadt szavad rá borús, virágos,
szelid-zúgású és áradásos:
csöng a gyerekszáj, dobban a táncos,
harsan a Psalmus, mesél Háry János;
harsan, mesél, csöng örökre most már,
mert véghezvitted, amibe fogtál,
s úgy mentél el, hogy megállapodtál
a múlhatatlan fényű csillagoknál.